Mr. Nárcisz

Hétvégére egy remek italozós és beszélgetős estet terveztünk két jóbarátommal, akikkel már hónapok óta nem ültünk össze különböző ingázások és távolságok miatt. Peti azonban hamarosan újra apai örömök elé néz, egy boldog fiúgyermek boldog apukája lesz, ez szolgáltatta az apropót.

Petit tizenhét éve ismerem, Laccit öt, Petin keresztül. Első impresszárióra kevésbé volt szimpatikus, nem tagadottan mizantróp, magának való, beképzelt, azonban az is kiderült első találkozáskor, hogy hozzám hasonlóan kreatív elme, nem szeret időt vesztegetni, viszont szeret futni. Azóta többször bandáztunk Peti nélkül is, hamburgereztünk, moziztunk, szimplán söröztünk csajokat stírölve, trash vlogot indítottunk, majd hat poszt után töröltünk, egyidőben írtunk könyvet más – más témában.

Eljött az este, Lacci lelkesnek tűnt, Peti kissé enerváltnak, engem áthatott a viszontlátás öröme. Betévedtünk egy új helyre, egy business restaurant & hotel bar részlegébe, ahol Lacci ismerőse keverte az italokat. Rendes, vagány srác, megtudtuk tőle, hogy az igazi gin tonichoz kis rúdon felülről lefelé gyöngyöztetve kell legurgatni a tonicot a már lime, menta és ice cube ágyon nyugvó gin-re. Így készül a gin tonic, ellenkező esetben leforrázzuk a gin-t, és tonic-os gin-t iszunk. Szeretem az ehhez hasonló apró life-hackeket. Előtte guatemalai rumot szolgált fel nekünk, kis étcsoki pasztillával.

Igaz, a pasztillás rum után kisebb vita kerekedett abból, hogy sörrel, vagy tonic-kal öblítsük le a gasztro-élményt. Sörre szavaztam, de nem volt apelláta, valami misztikumtól vezérelve azt kellett fogyasztani, amit Lacci akart. Először Petivel együtt mondtuk, hogy legyen sör, de ő kampányolt a gin mellett. Hát, legyen.

 

Ezidáig főként Lacci és én jártattuk a szánkat, és a Bartender. Peti hallgatag volt, épphogy a gyermek nevét elárulta, különösebb storytellingbe nem kezdett bele, a felvetődött témákra sem fűzögetett rá.

Innen átugrottunk egy laza kis pubba, szokásos pultozásba kezdtünk. A srácok dupla jágert ittak ásványvízzel, én csapolt soproni IPA-t, amire egész este vágytam. Ritkán iszom és keveset, de ennek imádom a telt, karakteres, nem lágerhúgy ízét. Kikértem a harmadik körömet is, sör, jáger, ropi, víz, majd lementem pössenteni a mellékhelységbe. Ahogy visszaértem azonnal konstatáltam, hogy a söröm elszíneződött, jó móka srácok, belekortyoltam egyet, mondtam, hogy ez sajnos nem finom, félretoltam és kikértem a következőt. Peti ekkor már rottyon, torzult arccal szétcsúszva feküdt a bárszéken. Ekkor Lacci erélyesen felszólított, hogy igyam meg a kotyvasztott nedűt. Mosolyogva hárítottam, mondván, hogy nem tetszik az íz. Pár pillanat alatt teljesen kikelt magából, hogy igyam meg, ne legyek ünneprontó. Mondtam, hogy nem, a pacalt sem eszem meg, mert nem szeretem, így ezt sem fogom. Ekkor el lettem mondva buzinak, köcsögnek, fasz szopónak, többször egymás után, majd közölte, hogy azért tartok itt a szaros életemben, mert nem iszom meg, ez szimbolizálja, hogy mennyire gyenge a probléma kezelésem. Kértem, hogy lépjünk túl ezen, és folytassuk az estét, engedjük el a jágersört. Majd mikor harmadszorra is elsorolta ugyanezeket a jelzőket, akkor közöltem, hogy én most lépek, Lacci testi épsége érdekében. Búcsúzóul nyújtottam a kezem, hogy további szép estét, Lacci „fog kezet veled a faszom”-mal kívánt jó éjszakát, Peti azért belecsapott és bágyult fejjel motyogott valamit, amit szerintem maga sem értett. Kiléptem a pubból és eldöntöttem, nem megyek vissza. Csörgött a telefon egészen hazáig, nem voltam kíváncsi erre és senkitől sem tűröm a hasonló modort.

 

Lezuhanyoztam, fogat mostam, party ilyen hamar még nem ért véget. Lefekvés előtt még rápillantottam az akkor már lehalkított telefonra, ahol írásban konfirmálta, hogy köcsögnek, fasznak, buzinak tart, energiavámpír negatív szarkupac is vagyok, mert ezt demonstráltam az utóbbi öt évben, és szégyelljem magam, hogy megöltem az estét, ami Petiről szólt. De nem. Nem ez fájt neki, hanem hogy ezegyszer nem az történt, amit ő akart. Belegázoltam a nárcisztikus egójába és ezt nem bírta elviselni. Mellékesen törölve lettem facebookról, instáról.

Antiszociológus. Szarfaszú geciputtony. Mr. Nárcisz, aki immár harmincnégy éve a szülői ház tőgymeleg fészkében tengeti napjait, volt egyetlen fos kapcsolata, melynek eseményeit úgy prezentálja, mintha más és más nőről lenne szó, pedig nem, és mindeközben a maszkulinitás ezüsthátú gorillájának képzelve magát elefántcsonttoronyból jön el ítélni élőket és holtakat. Más az a valóság, ami a fejében létezik, és más a reális világ, ez nem is lenne probléma, egészen odáig, hogy ezzel a mércével méricskéli, becsmérli és alázza a körülötte tengődőket.

 

Laccit elengedtem, egy szardarabbal különb modorban kommunikálunk, mint ő velem azon az estén. Sokat emésztettem magam, míg megfogalmaztam, hogy Petivel való viszonyunk bizalmának hálóján is szakadékot ütött ez az eset. Így mennek le évtizedes kapcsolatok a lefolyón. Rengeteg klassz közös élményben osztoztunk, melyekből megtartom a jót és elengedem a rosszat. Oltogattak korábban is, azonban az egyenes beszéd hatásosabb és konstruktívabb eredményt hozhatott volna.

Egy ideig temérdek feszültség cikázott bennem az eset kapcsán, sokat kellett futni, amíg minden a helyére került. Szégyelltem azt is, hogy mennyire jellemtelen és negatív véleményem lett mindkettőjükről. Hol a velük töltött időt sajnáltam, hol a megbukott kapcsolatot.

Laccit egy – egy túlpörgetett gondolatfolyam alkalmával úgy aggattam tele negatív jelzőkkel, akár gömbökkel a karácsonyfát. Viszont egy kis idő után már nem fájt semmi, sőt a mai edzésről hazatérve ugrott be a mondás, mely a sok szitkozódás közepette hetekig ott volt a nyelvem hegyén, de csak ezután a sprint után sikerült felböffenteni: „nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.”*

* Máté 15:11

ma csak az jöjjön

négy puha talpon

Girrrrl

family

Győr

Rhino

T & Á

Popkult

Futni indulok, kis laza kocogás, aztán felveszem a tempót. Ha megfelelő ideig tart a futás, akkor gyakran a semmiből beugrik egy dal, esetleg egy film részlet, ez jelzi, hogy aznapra resetel az agy.

Van pár ember a történelemben, akinek már a sziluettje is azonnal felismerhető, például Charlie Chaplin kalapban, Churchill a szivarjával, Bob Marley raszta fürtjeivel, Jimi Hendrix mikrofon frizurával, Marilyn Monroe göndör hullámaival, Arnold Schwarzenegger kettlebellnyi vállaival, Elvis belőtt séróval, Miki egér hatalmas füleivel. Olyan, azonnal kódolható ikonok vesznek körül, mint a sárga M betű, keresztbe dobott olajág, három egyszerű csík, kis pipa, apró zöld krokodilus, satöbbi.

 

Klassz gondolat, hogy minden ilyen mögött áll egy ember, Adolf Dassler, Rudolph Dassler, René Lacoste, Ralph Lauren, Fred Perry, Giorgio Armani, Yves-Saint Laurent, Rubik Ernő, Kiicsiro Toyoda, Anthon Berg, Henri Nestlé, Edison, sorolhatnánk.

Alapvetően mindent áthat a popkultúra és mindenki szerves részét képezi, akár a pop, akár a kultúra részét tekintve – akár hajlandó erről tudomást venni, akár nem (bár az idő előre haladtával mindkettő felhígulni látszik). Életünk brandek halmaza. Minden földi halandó kötelessége, hogy megtöltse tartalommal a nevét, mint a saját brandjét, mellyel így vagy úgy, az élet szeretetét sugározza.

Minden igyekezet errefelé tartson.

Offline pillanatok

Ahogy örök idolom, Iggy Pop mondta egy 2006-os nyilatkozatában: „Amikor 21 éves voltam, csak el kellett szívnom egy jointot és jól éreztem magam. Most kikapcsolom a telefonomat, egy óráig tai chizom, majd megiszok egy erős kávét, és távol tartom magam a rossz emberektől. Mindezt azért, hogy egy – két óráig jól érezzem magam. És amint ez véget ér, újra egy szerencsétlen, 59 éves vén fasznak érzem magam.”

 

Hasonlóan vagyok minden futás után, még egy kis pullup, chinup, pushup, situp és minden a helyére kerül. Kissé frusztrál, ha időnként kimarad a megfelelő intenzitású testmozgás, ugyanakkor tudom, minden futással közelebb kerülök önmagamhoz.

Oda-vissza vagyok a popkultúráért és mindig szól zene a háttérben, viszont fejhallgató, telefon, kütyük nélkül futok, a szabad levegőn, abszolút offline üzemmódban. Így a leghatékonyabb a fizikai felfrissülés és a mentális szemétszedés. Legutóbb hazafelé azon töprengtem, mennyire félrevezető kifejezés az offline üzemmód. Mert valóban offline vagyok az elektronikai eszközöktől, a cyber-tértől, a felugró üzenetektől, de nagyon is online vagyok az élettel. A végére elcsendesedik a habzó forgatag, teljesen lekapcsolom a villanyt a fejemben, és magától mécses gyúl a szívemben.

Érzem, felpezsdült a vérem, két lábbal állok a talajon, vevő vagyok az engem körülvevő élőlények vibrálására, és szép benne lenni a világban, részese lenni annak.