2019. március 28., csütörtök

Művészet


Réges-régen, életem első viharos kapcsolatát egy művészetis csajjal bonyolítottam, igazi szívtörő-szívrabló kaland volt, melyet a körülmények miatt igazi tortúraként éltem meg – majd egyszer elmesélem. Főként ez az oka, hogy évekig óvakodtam mindentől, amire a művészet, mint címke ráhúzható, annak ellenére, hogy szívesen rajzolok, néha papírra vetek néhány kósza, általam fontosnak vélt gondolatot.

A művészet, mint elvont fogalom létezett a szótáramban, egy olyan esetlen, cingár, SZTK-keretes, kinyúlt kardigános-garbós fószer fotójával a definíció alatt, mint Woody Allen. Azóta természetesen tisztáztam a viszonyom a művészettel (és Woody Allennel is), bár furcsa mód a sportolásra, mint művészetre, és a rajzolásra, mint sportra tekintek.

Ez a téma akkor került igazán a helyére, amikor hallottam Mark Zuckerberg* nyilatkozatát, mely szerint művészet az, amit nem szükséges csinálni és sosincs vége. Így a divat művészet, de az öltözködés nem az, a főzés művészet, de az étkezés nem az. Ezt a gondolatot vittem magammal a ma esti 8 km-es futáshoz, és rágtam, gyúrtam tovább. Tehát a futás, mint művészet. A reggeli munkahelyre rohanás, a buszra futás nem az, viszont az esti kocogás, az atlétikai pályán köröket róni és közben apránként tologatni ki a saját határainkat nagyon is.

Másrészt, érdekes módon a divat az, ami kimegy a divatból.

Menet közben utánagondoltam, majd utánajártam és valóban, hallottam már ehhez hasonlót Bill Bowerman**-től, aki leginkább arról híres, hogy az otthoni gofri sütőjében fejlesztett ki egy speciális gumi talpat, ami később a nike cipők alapja lett. Ő köszöntötte így az első edzésre érkezőket: „Tisztelt Uraim, Önök ezennel megkezdik a futás tudományának kutatását. A futás sokak számára csak egy értelmetlen időtöltés, ami ráadásul nagyon fárasztó. De ha megtalálják a futásban a fáradságon túl a szépséget, és az értelmet, akkor talán egy másik értelmetlen időtöltésben is meg fogják találni, az életben.”

Újabban befészkelte magát gyomromba a szerelem érzete. És persze. A szeretet is művészet. Nem szükséges csinálni és sosincs vége, ha akarjuk és ügyesen csináljuk. Mert azt, hogy sosincs vége hajlamosak vagyunk elfelejteni, mintha nem lenne egyértelmű, hogy a szerelem kályhájára folyamatosan kell hordani a tüzelőt.




* A facebook alapítója.
** Phil Knight a nike alapítójának futó edzője, ill. a cég társalapítója és fejlesztője.