Hétvégére egy remek
italozós és beszélgetős estet terveztünk két jóbarátommal, akikkel már hónapok
óta nem ültünk össze különböző ingázások és távolságok miatt. Peti azonban
hamarosan újra apai örömök elé néz, egy boldog fiúgyermek boldog apukája lesz, ez
szolgáltatta az apropót.
Petit tizenhét éve
ismerem, Laccit öt, Petin keresztül. Első impresszárióra kevésbé volt
szimpatikus, nem tagadottan mizantróp, magának való, beképzelt, azonban az is
kiderült első találkozáskor, hogy hozzám hasonlóan kreatív elme, nem szeret
időt vesztegetni, viszont szeret futni. Azóta többször bandáztunk Peti nélkül
is, hamburgereztünk, moziztunk, szimplán söröztünk csajokat stírölve, trash
vlogot indítottunk, majd hat poszt után töröltünk, egyidőben írtunk könyvet más
– más témában.
Eljött az este, Lacci
lelkesnek tűnt, Peti kissé enerváltnak, engem áthatott a viszontlátás öröme.
Betévedtünk egy új helyre, egy business restaurant & hotel bar részlegébe,
ahol Lacci ismerőse keverte az italokat. Rendes, vagány srác, megtudtuk tőle,
hogy az igazi gin tonichoz kis rúdon felülről lefelé gyöngyöztetve kell
legurgatni a tonicot a már lime, menta és ice cube ágyon nyugvó gin-re. Így
készül a gin tonic, ellenkező esetben leforrázzuk a gin-t, és tonic-os gin-t
iszunk. Szeretem az ehhez hasonló apró life-hackeket. Előtte guatemalai rumot
szolgált fel nekünk, kis étcsoki pasztillával.
Igaz, a pasztillás rum
után kisebb vita kerekedett abból, hogy sörrel, vagy tonic-kal öblítsük le a
gasztro-élményt. Sörre szavaztam, de nem volt apelláta, valami misztikumtól
vezérelve azt kellett fogyasztani, amit Lacci akart. Először Petivel együtt
mondtuk, hogy legyen sör, de ő kampányolt a gin mellett. Hát, legyen.
Ezidáig főként Lacci és
én jártattuk a szánkat, és a Bartender. Peti hallgatag volt, épphogy a gyermek
nevét elárulta, különösebb storytellingbe nem kezdett bele, a felvetődött
témákra sem fűzögetett rá.
Innen átugrottunk egy
laza kis pubba, szokásos pultozásba kezdtünk. A srácok dupla jágert ittak
ásványvízzel, én csapolt soproni IPA-t, amire egész este vágytam. Ritkán iszom
és keveset, de ennek imádom a telt, karakteres, nem lágerhúgy ízét. Kikértem a
harmadik körömet is, sör, jáger, ropi, víz, majd lementem pössenteni a
mellékhelységbe. Ahogy visszaértem azonnal konstatáltam, hogy a söröm
elszíneződött, jó móka srácok, belekortyoltam egyet, mondtam, hogy ez sajnos
nem finom, félretoltam és kikértem a következőt. Peti ekkor már rottyon,
torzult arccal szétcsúszva feküdt a bárszéken. Ekkor Lacci erélyesen
felszólított, hogy igyam meg a kotyvasztott nedűt. Mosolyogva hárítottam,
mondván, hogy nem tetszik az íz. Pár pillanat alatt teljesen kikelt magából,
hogy igyam meg, ne legyek ünneprontó. Mondtam, hogy nem, a pacalt sem eszem
meg, mert nem szeretem, így ezt sem fogom. Ekkor el lettem mondva buzinak,
köcsögnek, fasz szopónak, többször egymás után, majd közölte, hogy azért tartok
itt a szaros életemben, mert nem iszom meg, ez szimbolizálja, hogy mennyire
gyenge a probléma kezelésem. Kértem, hogy lépjünk túl ezen, és folytassuk az
estét, engedjük el a jágersört. Majd mikor harmadszorra is elsorolta
ugyanezeket a jelzőket, akkor közöltem, hogy én most lépek, Lacci testi épsége
érdekében. Búcsúzóul nyújtottam a kezem, hogy további szép estét, Lacci „fog
kezet veled a faszom”-mal kívánt jó éjszakát, Peti azért belecsapott és bágyult
fejjel motyogott valamit, amit szerintem maga sem értett. Kiléptem a pubból és
eldöntöttem, nem megyek vissza. Csörgött a telefon egészen hazáig, nem voltam
kíváncsi erre és senkitől sem tűröm a hasonló modort.
Lezuhanyoztam, fogat
mostam, party ilyen hamar még nem ért véget. Lefekvés előtt még rápillantottam
az akkor már lehalkított telefonra, ahol írásban konfirmálta, hogy köcsögnek,
fasznak, buzinak tart, energiavámpír negatív szarkupac is vagyok, mert ezt
demonstráltam az utóbbi öt évben, és szégyelljem magam, hogy megöltem az estét,
ami Petiről szólt. De nem. Nem ez fájt neki, hanem hogy ezegyszer nem az
történt, amit ő akart. Belegázoltam a nárcisztikus egójába és ezt nem bírta
elviselni. Mellékesen törölve lettem facebookról, instáról.
Antiszociológus. Szarfaszú
geciputtony. Mr. Nárcisz, aki immár harmincnégy éve a szülői ház tőgymeleg
fészkében tengeti napjait, volt egyetlen fos kapcsolata, melynek eseményeit úgy
prezentálja, mintha más és más nőről lenne szó, pedig nem, és mindeközben a maszkulinitás
ezüsthátú gorillájának képzelve magát elefántcsonttoronyból jön el ítélni
élőket és holtakat. Más az a valóság, ami a fejében létezik, és más a reális
világ, ez nem is lenne probléma, egészen odáig, hogy ezzel a mércével
méricskéli, becsmérli és alázza a körülötte tengődőket.
Laccit elengedtem, egy
szardarabbal különb modorban kommunikálunk, mint ő velem azon az estén. Sokat
emésztettem magam, míg megfogalmaztam, hogy Petivel való viszonyunk bizalmának
hálóján is szakadékot ütött ez az eset. Így mennek le évtizedes kapcsolatok a
lefolyón. Rengeteg klassz közös élményben osztoztunk, melyekből
megtartom a jót és elengedem a rosszat. Oltogattak korábban
is, azonban az egyenes beszéd hatásosabb és konstruktívabb eredményt hozhatott
volna.
Egy ideig temérdek
feszültség cikázott bennem az eset kapcsán, sokat kellett futni, amíg minden a
helyére került. Szégyelltem azt is, hogy mennyire jellemtelen és negatív
véleményem lett mindkettőjükről. Hol a velük töltött időt sajnáltam, hol a
megbukott kapcsolatot.
Laccit egy – egy
túlpörgetett gondolatfolyam alkalmával úgy aggattam tele negatív jelzőkkel,
akár gömbökkel a karácsonyfát. Viszont egy kis idő után már nem fájt semmi, sőt
a mai edzésről hazatérve ugrott be a mondás, mely a sok szitkozódás közepette
hetekig ott volt a nyelvem hegyén, de csak ezután a sprint után sikerült
felböffenteni: „nem az fertőzteti meg az embert, a
mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.”*
