begubózunk

 

életreszóló távolmaradnivalónk lehet egymástól

 

átölelt az isten

 

minden veszteség fájdalomba csomagolt megkönnyebbülés

 

Csend

Egy idő után

Itt a fűnyíró szezon

költészet napja is coming

semmi ágán

skeleton

négy puha talpon

Spilled Ink

sötétkék óceánom

lidokain

felejts el mindent, ami volt,

mielőtt végleg eltűnik a hold

élvezd az élet minden percét,

fák zamatos gyümölcsét

teljes szívből szeress,

légy az életbe szerelmes

ne törődj semmivel,

háborgó tenger dühével

ne okozz fájdalmat senkinek,

élvezzék ők is az életet

szakítsd át a nemlét falát,

felejtsd hát el a halált

- kamaszkoromban írtam pár rossz verset a fióknak, ide kidobom az egyiket, mert mókásan gyerekes, és lidokain a címe, nekem pedig az utóbbi időben kétszer is volt “szerencsém” lidokain-injekciózáshoz, több saját “költemény”-t nem posztolok, ígérem :3

Akinek mondanom kéne

Nagyjából ilyesmi van bennem minden elszalasztott pillanatban, minden nem megélt másodperc, minden kihagyott ziccer után, amikor frappánsan szellemesen szeretetreméltót kellene mondanom lányoknak, barátoknak, édesanyámnak, kollégáknak, magamnak…

Mikor a vitorlákat...

Mikor a vitorlákat nagy erőfeszítésekkel felvontam és belekapott a szél hajónk végre siklani kezdett a vizen, lassan bár, de útra keltünk te és én, a tenger és egymás szerelmesei, akiknek nem számít már a mindent körülölelő vad óceán, háborgó tenger, pusztító vihar, mely kis hajónkat ide-oda dobálta, majd mikor elült a vihar, ismét élveztük a csendet, hallgattam bársonyos hangod, néztem gyönyörűen sugárzó arcod, gömbölyű szemeid ragyogását, melyek egy-egy pillantásával bevarrogattad lelkem sebeit, de mikor közeledett a jéghegy és hajónk léket kapott, teljesen megváltoztál, elhatalmasodott rajtad az önzés, melynek érzésétől megrészegedve, velem nem törődve vetetted bele magad a mentőcsónakba, engem pedig otthagytál egyedül, egyedül a süllyedő hajón, ezután egy pillanatra meghaltam, majd mikor partra vetődött hajótöröttként tértem magamhoz egy elhagyott szigeten, felálltam s kínzó fájdalom gyötört, s csak ekkor vettem észre, hogy sebeim egytől-egyig felszakadtak, majd pár perc múlva óriási hiányérzetem támadt, s rájöttem, hogy elvesztettem valamit - valamit, ami most ott lapul az óceán fenekén, de én ezt soha nem találhatom meg, csak egyvalaki hozhatná fel onnan.

Hétvégén találtam egy régi füzetet tele versekkel, írásokkal a múltból, életem legsötétebb bugyraiból, abból a korszakból amikor az ember eped a szerelemért, ami persze eleve örök beteljesületlenségre van kárhoztatva. Ezekből fogok kettőt posztolni, elképesztő lesz.

028. SMS Wars