Napló

2005-ben a főiskola aulájában, a porta melletti ódon ruhatároló pultján ülve vidáman lógattam a lábam, kedélyes voltam, önazonos, nem gondoltam sem előre, sem hátra, legfeljebb arra, hogy mindkét seggféltekémet a gravitáció erejére bízva a kopottas fapulthoz tapasszam. Gondtalan életérzés járta át minden porcikámat, főiskola, szabadság, a barátnőmet vártam.
 

A mellettem kandeláberként magasodó szórólap és győri est tároló állványból pár piros és kék képeslapot húztam ki, rajta aranyos figurákkal. A képeslapokon krumpli szerű figurák mosolyogtak, az egyiken nyakkendős társaság, a másikon egy krumplifej trombitált, körülöttük sok kiscica. A cuki kis postcard a blogolást népszerűsítette, a lap hátulján egyetlen konkrét definícióval: blog, a napló internetes megfelelője. Tíz éve írtam naplót – pár oldalt ugyan –, de utólag visszaolvasva sosem vett le a lábamról, talán mert nélkülözte az irodalmi értéket, és valljuk be anélkül nem sokat ér bármiféle írás. Tegnap épp’ Kurt Cobain* és Anthony Kiedis** önéletrajzait lapozgattam az alexandrában, előbbi kimondottan zavarba ejtő, kézzel írt napló. Mindkettő lenyűgözött, mivel imádom a rockandrollt és a szépen szerkesztett könyveket. Ha tizenöt évvel ezelőtt lett volna blog, akkor ők is oda megosztva jegyzetelték volna életük darabkáinak morzsáit, vagy terápiás írás jelleggel ugyanúgy a fiókba küldik a papírfecniket?
 

Egy hórihorgas srác lépett elém, kezét nyújtva bemutatkozott, majd megkérdezte hiszek-e istenben, Jézusban? Nem szektás, ne ijedjek meg, de egy keresztyén hitközösségbe jár, úgy érzi meglelte a békét és érdeklődik, hátha másnak is szüksége lehet hasonlóra. Némi bizonytalanságot véltem felfedezni hangjában, talán a szokatlan szituáció adta, hogy le kellett szólítania egy idegent, de ugyanakkor arra is gyanakodtam, hogy kiadták neki kötelező feladatként, és majd erről be kell számolnia a közösségben. Nagyot sóhajtottam és azt feleltem, hogy most kezdtem a főiskolát, kiszakadtam a zűrös kamaszkori bebábozódásból és úgy élem ezt meg, akár egy szárnyalást. Önemésztő és önmarcangoló időszakon vagyok túl, melynek legnagyobb konzekvenciája az a jézusi ige volt, miszerint „nékem te nem tisztán, hanem megtisztultan kellesz”. Ne haragudj, Srác, de bármit tettem, engem az elmúlt öt évben présként nyomott a bűntudat, pedig jó gyerek voltam. És végre úgy érzem nem baj, mindent szabad, mert ez a bemocskolódás időszaka, koszos akarok lenni, dirty, piszkos-szutykos-mocskos, hogy csak a szemem világítson, meg a vigyorgó fogsorom. És majd utána, utána jöhet a megtisztulás, azt fogják értékelni az égiek.
 

Ültem ott, lógattam a lábam, mosolyogtam, ahogy mondandóm végére értem, kissé be is lelkesültem, mint Martin Luther King a szószéken. Hát, nekem ezt most végig kell gondolnom, mondta a fiú, és kissé tántorogva, leszegett fejjel odébb állt.

Minden úgy van jól, ahogy van, és akkor van vége, amikor vége van.

* A seattle-i Nirvana zenekar tragikus körülmények közt elhunyt énekes-gitárosa.

** Az ultracool los angelesi Red Hot Chili Peppers énekese.

(Az említett életrajzi kötetek: Kurt Cobain: Naplók & Scar Tissue - Chili a sebre - A Red Hot Chili Peppers frontemberének önéletrajza.)