Két kifogás közt

Mi lesz a kifogás, ha kiteszik a Föld ma zárva tart táblát, a rámszakadt időben megválaszolom-e a kérdést, hogy miért halogatom a blogposztolást, a munkahelyi jogokért való szónoklást, édesanyám arcára csóknyomást? Két kifogás közt múlik el az élet, éppúgy’ ahogy az asztal sarkáról véletlenül lekönyökölt homokóra porja foszlik egyenhamuvá a padlón, így tűnnek semmibe a ma fáradt vagyok hozzá, ideje téli álmot aludni, kár, hogy csak huszonnégy óra egy nap, a hétvégébe mindent belepréselek, majd holnap megcsinálom és a térjünk vissza rá később rongyosra koptatott frázisai, annak ellenére, hogy tudom, nincs később, csak a pillanat van, mely folyton megragad minket, nyakonfog és táncba hív – mert tévhit, hogy mi ragadjuk meg a pillanatot, általában fordítva, a pillanat minket ­–,  de kellemetlen salsa-partner az ember, mert oly’ ritkán karol vissza, pedig az örök tanulság nagyjából ennyi, szeretni és szeretve lenni.