self-help junkie & personalbranding

Néhanap a falról szinte leugrálnak és agyonnyomnak a „do-more-of-what-makes-you-happy” motivációs üzenetek, youtube által tucatjaival felszórt ajánlott szétmotiváló videók, forrásmegjelölés nélküli instabölcsességek emlékeztetnek, hogy mennyire nem kezdek velük semmit, akárcsak a János vitéz bemagolt versszakaival, olvasom, keresem, kutatom, memorizálom, de a huszadik életmód könyv után ott vagyok, hogy ciklikusan ismétlődnek az ókori görög és római filozófusok tanításaiból kiollózott-egybegyúrt frappáns idézetek, némi egyéni tapasztalattal megfűszerezve és kamudumával meghintve, melyek gyakorlás nélkül annyit érnek, mint zacskón a lakat ­– innen ismerszik meg a self-help junkie, fejét nem homokba, hanem szakkönyvekbe dugja, falja az önsegítő tudományt, de nem alkalmazza, tologatja a problémát és elodázza a fölé kerekedést, halogat, holott a tizenkettedik könyv után már annyi összeollózott ismeretanyaggal rendelkezik, hogy akár írni is tudna egy témába vágó bestsellert, de nem, kell még két könyv a boldogsághoz, majd utána, utána meglelem önmagam, belövöm az irányt, amerre haladni akarok, mert rémít a paradoxon, hogy a vágy a pozitív élményekre önmagában is negatív élmény, bár már régóta tudom, hogy nincs megérkezés, csak út van, a tanulás, megismerés, alkalmazás ösvénye, ha gödörbe zuhanok, hajamnál fogva kell kiráncigálni magam a kín legmélyebb bugyraiból, közben szerelembe kell esni a nehézségekkel, nem felvenni az áldozat szerepét, és ami az utamba áll, az lesz az utam, minden akadály a növekedést táplálja, rövidentömören, én vagyok a sorsom kovácsa.

felhő

Same Bitches